A Konferencia 2020 előadói

Révész Dániel

Dani Magyarországon nőtt fel egy öt gyermekes lelkész család legkisebb gyermekeként. Tinédzser korában találkozott Isten valóságával, ami után országos ifjúsági és zenei szolgálatokban vett részt. Ebben az időszakban kezdett keresztény könnyű zenei csapatokban énekelni, és dal szerzésbe fogni az egyházban. 2016-ban ifjúsági lelkészként Debrecenbe állt először munkába, majd 2018 decembere óta zenei lelkészként dolgozik Patton Márk mellett.

Révész László

Révész László a Kecskeméti Baptista Gyülekezet dicsőítő pásztora. Évek óta szolgál Mike Sámuel mellett az ének-zenei szolgálatban. 2018 szeptembere óta pedig félállásban végzi ezt a szolgálatot. Zenei szolgálata nagy hatással van nem csak a kecskeméti gyülekezetre, hanem az élő közvetítésen keresztül sok más emberre, aki az interneten keresztül követi a kecskeméti istentiszteleteket.